A szeretet hálójában (regény folytatásokban)

- Szervusz! - köszöntem rá, mire ő...

- Szervusz! Féltem, hogy nem jössz el.

- És ha nem jöttem volna?

- Akkor, elmentem volna hozzátok. Esetleg kővé dermednék és egy örökkévalóságig várnék rád! - felelte huncutul. Észrevettem, hogy mustrál.

- Mi van? Mit nézel rajtam? Mit látsz?

- Egy gyönyörű lányt! Aki, még Vivien Leighnél is sokkal szebb. Pedig ő aztán egy igazán csodálatos és remek nő!

- A szinésznőre gondolsz? - ámultam el magamban... csak mert köztudott volt, hogy Vivien akkoriban nem csak szinészi tehetségéről, de bájos mosolyáról és igéző alakjáról is híres volt.

- Igen. - nézett a szemembe. Tekintete úgy felkavart, hogy remegni kezdtem.

- Menjünk táncolni. - zártam le zavartan a témát és elhatároztam, hogy ezt nem feszegetem többé.

.

Egészen szombatig, mint egy megszállott varrtam, varrtam és varrtam. Akkoriban egy-egy ruhadarab megvarrásáért alig fizettek valamit. Ám, ha valaki szorgalmas volt, bírta a görnyedést, elég gyorsan dolgozott, és elkészült határidőre, akkor nagyjából meg tudta keresni a havi kenyérrevalóját és még egy kis szórakozásra is jutott. 

Nem volt könnyű dolog ez a fajta fillérenként megfizetett munka, de szerencsémre a fáradtságomat mindíg feledtette, hogy minden alkalommal rendesen megkaptam a teljes járandóságomat.

A szövetkezetben, Nyári Kis István - a munkaadóm - elégedett volt velem. Ezt nem csak szóban, de tetteiben is bizonyította. Általában én kaptam a kézelő, ingnyak összeállításokat, aminek a darabbére a többi sziszifuszi munkához képest, magasan a legjobban fizetett.

Az említett héten is, éppen kézelőket állítottam össze. Határozottan rémlik, nagyon igyekeztem, mert szombatra kellett elkészítenem az elvállalt mennyiséget és még a leszállítást is nekem kellett intéznem. 

A késztermékeket az alagúthoz egy hatalmas szatyorban cipeltem. Fiatal voltam, erős és nagyon eltökélt arra nézve, amit édesanyámék tanítottak... "Fiacskám, neked mindíg és minden körülmények között el kell tudnod tartani magad. Te soha nem függhetsz senkitől. Erős, öntudatos nő vagy..." - mondogatták néha, én pedig ennek a szellemében cselekedtem. .

Múltak az őszi hetek és nem tagadom nap, mint nap ellágyultan gondoltam Zoltánra. Aztán az ellágyulást felváltotta a kétely... utána meg a bosszúság.

- Mégsem tetszem neki igazán, hogy nem keres, pedig felírta a címemet. De, akkor, miért búcsúzott úgy, hogy Hamarosan újra látjuk egymást.". Nem értem. Már két hete, hogy megígérte a randevút... csak nem kibékült a gesztenyehajúval? De akkor, miért mondta, hogy szeretne udvarolni? Meg, hogy elvisz a Marczibányi Térre táncolni. Óh, a mindenit, csak kerüljön a szemem elé! - morfondíroztam sokszor órákon át magamban, aztán egy szép napon, mint mindenre, erre is fény derült. Pontosabban, véletlenül derült ki az igazság.

Soha életemben nem gondoltam volna, hogy néhány perc leforgása alatt ennyire oda legyek valakiért. 

Pedig annyira sok baljós jel árulkodott arról, hogy engem is csak egy újabb, aprócska kaland miatt nézett ki magának Zoltán.

Igazából, intő jelek is voltak... ha figyelek, biztosan beindult volna a védekező mechanizmusom... vigyázzak. ;

- Kati! Kati! - kiabáltam be Schawarcz Katihoz a kertajtóból. Álmosan dugta ki a fejét az ablakon.

- Mi történt, ég a ház?

- Dehogy! Csak... nem értelek el, gondoltam személyesen szólok. Este szüreti mulatság lesz a Szép Ilonában. Táncolhatnánk egy jót!

- Én és a tánc! Tudod jól, hogy az nekem már nem megy. Évek óta nem táncoltam.

- Neked nem megy? Neked, aki a polgáriban úgy táncolt, hogy párja sem akadt? Akit háromszor is visszatapsoltak a nagyszínpadra, amikor a Hókirálynőben előadta a fergeteges Manó táncot? Más indokot kérek!

- Nem haragszol? De... nem... a háború megkeserített. Elment a kedvem az ugrándozástól.

- Ugyan már! Pont azért! Ideje lenne már felébredni... és új fiúk vannak a láthatáron! Kihagynál egy jó mókát?

- Ki, drágaságom. - zárta le az invitálást.

Kelletlenül ballagtam el. Persze, akkor még nem tudtam, hogy időközben, komoly udvarlója akadt egy fiatal újságíró személyében, akivel később úgy összegabalyodtak, hogy házasság is lett a dologból.

- Ha nem jössz, akkor nem jössz... - zártam le magamban a dolgot.

Kati visszautasítása nem vette el a kedvem. Szerettem táncolni és mivel tánciskolába is jártam a háború előtt, sikereket könyvelhettem el ezen a téren. Számomra a tánc lételem volt... ha táncoltam, megfeledkeztem a világról...

">

  Első fejezet: 

Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megnyugodjak, és valahogy túltegyem magam Bandi fájó emlékén. Álmodozni, álmodoztam, de egy idő után új fiúról, gyerekekről és igazi családról szóltak a vágyaim.