Válogass a MESETÁR-ból

Virtuális diafilm

Itt található az összes film!

Vélemények-megjegyzés

Kedvcsináló mese

ELŐZMÉNYEK

Tartalomjegyzék

3. Őrjítő Boogie Woogie

2011.10.14. 16:26 Kürthy_2

Soha életemben nem gondoltam volna, hogy néhány perc leforgása alatt ennyire oda legyek valakiért. 

Pedig annyira sok baljós jel árulkodott arról, hogy engem is csak egy újabb, aprócska kaland miatt nézett ki magának Zoltán.

Igazából, intő jelek is voltak... ha figyelek, biztosan beindult volna a védekező mechanizmusom... vigyázzak. ;Ha akkor eljut a tudatomig anyám megjegyzése, aki odasúgta: "Vigyázz vele! Nem egyedül jött. Az előbb még azt a lányt ölelgette, akit most otthagyott miattad a táncparketten. Aki így semmibe vesz valakit az, téged is annak fog..." - akkor, biztosan nem néztem volna rá olyan ragyogó szemekkel. Ám, anyám szavai, nem jutottak el a tudatomig, mert túl azon, hogy megnéztem magamnak a hoppon maradt lányt és konstatáltam, hogy bizony ő az a csinos gesztenyehajú, elöntött az öröm, hogy végre annyi keserű év után én is boldog lehetek. És... ugyebár riválisa egy másik csinos hölgynek... Nem tagadom, akkor, ott a szőlőfürtök alatt a szőkehajú, csodaszépszemű fiú elvarázsolt.

Kábulatomból a hirtelen felcsendülő zene ébresztett. Hirtelen iszonyatos hangerővel megszólalt a "River Rock" című szám. Akkoriban ez a swingből átalakult tánc hódított. A dalból szálló őserő pedig, egy pillanat alatt tűzbe hozott mindenkit. 

- Szereted a Boogie Woogie-t?

- Ühüm... - bólintottam tele szájjal a szőlő miatt. Máig emlékszem a szőlő édes ízére, és arra a tekintetre, ami várakozóan rám szegeződött.

- Jössz?

- Ühüm... - bólogattam mégszaporábban. Aztán Zoli megfogta a kezem és az egyre sokasodó táncolók közé húzott. Szorítottunk helyet magunknak és, akkor elszabadult a pokol! A táncparkett megtelt önfeledten táncoló, riszáló testekkel. Mindenki improvizált... a zongorista szinte őrülten püfölte a billentyűket... Zoli fantasztikusan vezetett. Még sohasem táncoltam ennyire jó táncossal, mint ő. Kipirult arcán észrevettem, hogy elégedett. Nem csak, hogy tetszem neki, de mintha büszkélkedne is velem, hiszen az első perctől úgy táncoltunk, mintha már évek óta egy összeszokott páros lennénk. Annyira roptuk, hogy még nénémnek is tátva maradt a szája... sőt mindegyik más párosnak... észre sem vettük, hogy a tömeg oszlani kezd körülöttünk. Eltűnt az idő, eltűnt a tömeg, csak mi léteztünk és a tánc. A zene végén felharsant a taps, akkor vettük csak észre, hogy mindenki ránk bámulva ütemesen összecsapja a tenyerét. Lihegve, összeölelkezve álltunk a kőr közepén. Hirtelen valaki kiáltott...

- Csókot! - visította egy női hang, mire a tömeg skandálni kezdte. "Csókot... csókot... csókot..." - hangzott mindenfelől. Csak anyám állt némán. Tekintetében a "meg ne próbáld" kifejezéssel várta a végkifejletet.

- Nos? - ölelt át, epedve a táncpartnerem. Láttam rajta, hogy tökéletesen biztos a dolgában és el sem tudná képzelni, hogy ekkora nyomásra nemet is mondhat az ember. Márpedig szerelem ide vagy oda, e tekintetben nem feleltem meg az elvárásainak. Helyette, eltaszítottam magamtól... 

- Még mit nem! - szaladt ki a számon. - anyám megkönnyebbülésére. Zoli nevetni kezdett, majd szólt néhány szót.

- Hát nem tündéri? De... a nem, az nem... Na, emberek, lehet oszolni... nincs előadás! - nézett a sokadalomra és még hozzátette magabiztosan: "nem baj, majd máskor"

Aznap este nem aludtam. Olyan vágyódással gondoltam a fiúra, mint addig még senkire. Még Bandi szerelmes ölelése sem váltott ki belőlem olyan érzéseket, mint Hódi Zoltán.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jesabelle1.blog.hu/api/trackback/id/tr383303224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.