Válogass a MESETÁR-ból

Virtuális diafilm

Itt található az összes film!

Vélemények-megjegyzés

Kedvcsináló mese

ELŐZMÉNYEK

Tartalomjegyzék

1. Változások éve

2011.06.28. 10:01 Kürthy_2

  Első fejezet: 

 
Egy új élet küszöbén
 

Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megnyugodjak, és valahogy túltegyem magam Bandi fájó emlékén. Álmodozni, álmodoztam, de egy idő után új fiúról, gyerekekről és igazi családról szóltak a vágyaim.

Ehhez pedig hozzájárult, hogy valami... nagyon megváltozott. Akarva akaratlanul részt vettem egy másik világ kialakulásában, ahol egy egészen új élet volt kibontakozóban.

1947-et írtunk. Már két éve vége volt a háborúnak. 1946.-ban kikiáltották a köztársaságot... bevezették a forintot, (1 Ft = 400 ezer quadrillió pengő) alakult az élet, és mégis... én is mint bárki... ennyi idő eltelte után is, örültem a háború végének, de inkább azt gondoltam, hogy végre, vége a rettegésnek. Valahogy a bajoktól való megszabadulást érzékeltük, ami jó volt, nem a felszabadulás. Az emberek nagy része örült a közélet új szabadságainak, a demokrácia intézményeinek, de félt az ismeretlentől, a kommunista hatalomátvételtől. Ám bármennyire is tartottunk ettől, bekövetkezett.

A szovjet megszállók fegyvereinek oltalmában a kommunisták egyre nagyobb hatalomra tettek szert. Ezzel párhuzamosan a politikai visszaélések szaporodtak. Kicsúcsosodásuk pedig, az, azévi választások voltak.

"A kékcédulás választások néven elhíresült 1947-es magyarországi országgyűlési választásokat augusztus 31.-én rendezték."

A kommunisták, ezen a választáson megtették az utolsó lépések egyikét az egyeduralom megszerzése felé. Dinnyés Lajos vezetésével 1947 szeptemberében alakult kormányban már szám szerint is a kommunisták kapták a legtöbb posztot. Csalások sorozatáról suttogtak... amelyekben hangot adtak annak, hogy az elvtársak semmiféle eszköztől nem riadtak vissza. (a csaláshoz hamis választói névjegyzékeket és 60-80 ezer ún. kékcédulát használnak fel, aminek segítségével egy személy többször is szavazott.)

Ezzel párhuzamosan, a politikai szükségszerűség kezdte felemelni a nőket, akik egyre nagyobb szerepet kaptak az ország kitűzött céljainak elérésében. A direkt módon megvalósuló, tervutasításos gazdaságirányítási rendszer intézményi-szervezeti kereteinek kiépítése tömeges munkalehetőségeket teremtett, és az így szükségessé vált gyári munkások, TSZ dolgozók, ügyviteli alkalmazottak zöme nő volt.

A nők beözönlöttek a munkaerőpiacra és ezzel tartósan konzerválták az alacsony béreket. Mindemellett pedig felerősödtek azok a hangok, hogy „a nők a férfiakkal egyenlő jogokat élveznek”. 

A politika elsősorban a háború utáni, férfi munkaerő pótlását, másodsorban a nők betanítását célozta meg. Persze, a nők munkába állásának legfontosabb oka az volt, hogy a családok eltartásához nem volt elegendő egy kereset... a kétkeresős családmodell volt az irányadó.

Az országban szovjet mintára működött minden. Sőt... valóságos rivalizálás kezdődött. „A magyar nők is megcáfolták a női munkát korlátozni kívánó, maradi és fejlődésünket gátló álláspontot, és többek között mint esztergályosok, lakatosok, olvasztárok, kőművesek, bányamunkások, traktorosok végezték áldozatkész munkájukat.”

A dolgozó nő képe tehát, követendő példává változott. A nőknek lapjuk volt, amiben rendszeresen tudósították az olvasókat a különböző női munkaversenyek győzteseiről.

Drága anyám, de sokszor viccelődött ezzel. Amolyan általános formában... ilyesképpen...

- El tudom képzelni, ahogy az öntőmunkás Mári néni hazamegy a gyárból, aztán azzal a jól megemberesedett izmaival kiosztja a részeges urát... a vasárnapi misén meg a bőrkötényt lecseréli csipkeruhára...

A Kútvölgyi úton, mi csak hallgattuk a híreket, néha derültünk, de nem éltünk át különösebb változást, hiszen nálunk a családban megboldogult nagyanyámon kívül eddig még minden nő mindig dolgozott... anyám és néném ötéves koruktól a zalai földeken már jóval korábban kezdték, mint a pesti gyerekek. Gyakorlatilag nem volt újdonság számunkra a kemény munka. A háború előtt, alatt és közben sem pihentünk... én, mint varrónő. édesanyám, mint szakácsnő, néném pedig, mint takarítónő kereste meg asztalunkra a kenyeret. Megvolt a saját családi világunk.

21 éves voltam, társra vágytam, és egyre többet ábrándoztam, de igyekeztem a földön járva maradni. Már nem reménykedtem, abban, hogy az első és megmásíthatatlan szerelem folytatódni fog. Így aztán egy szép napon Bandi, fájó ám szép, emlékképpé zsugorodott. Bandi, Amerikában építgette az új életét, én pedig itthon, Magyarországon próbáltam meg boldogulni. S bár időről-időre hallatott magáról, az már nem volt elegendő a szerelmünk folytatásához... a kapcsolatunk a távozásával laza barátsággá alakult. Szóval... álmodoztam. Sorsdöntő fordulatot azonban egy szép szeptemberi este hozott, amikor egy szempillantás alatt Bandiról minden emléket elsöpört egy új szerelem...

De hol is kezdjem?

Egy napon az édesanyám a reggelinél, beszélgetést kezdeményezett. Valószínűleg hatással voltak rá a rádióból hallgatott hírek, mert először a svábhegyi konyhát érintő kisebb ügyekről mesélt, azután pedig a gyermekélelmezés általános problémáit feszegette, miközben szóba került a tervgazdálkodás.... és ezzel párhuzamosan a nők képzése, a gyermekek ellátási zavarai... amin a beszolgáltatási rendszer, a kulákosítás és a kitelepítések, illetve a békekölcsön-jegyzés is alig-alig segített. Ez utóbbiakkal próbálták ugyanis a gazdasági stabilizációhoz a hiányzó forintokat előteremteni.

Megdöbbentem.

- Édesanyám, politizál. Nem ismerek rá. - néztem elhűlve. Észrevette. Elpirult.

- Jól van, no! Csak lehet véleményem... egyébként a gyermekélelmezés a hétvégén szüreti bált tart. A szakszervezet is támogatja. A Szép Ilonában lesz vacsorás este. Arra gondoltam, elmehetnénk. Lesz, zene-tánc és talán akad majd olyan fiatalember is, aki tetszik majd neked. Mert... nagyon válogatsz az utóbbi időben. Pedig látom én amit látok! - célozgatott mosolyogva.

- Ugyan mit lát, édesanyám?

- Hát azt, hogy kapós az én lányom, csak, nem elég jó neki senki. Még az a pattanásos pékgyerek is teszi a szépet. A henteslegény... az meg egyenesen oda van érted!

- Jaj édesanyám, isten őrizz, nem látta, hogy legalább százhúsz kiló? Ugyan már... egy épkézláb fiú sincs! Miért pont a gyermekélelmezésnél lenne?

- Jó masszív az a Józsi, szent igaz. Nem olyan nyápic, mint az a... ki is? Igen, Bandi volt. Áhh... most valahogy érzem, lesz ott neked való. Van valami testvér gyár, vagy üzem az ég tudja. Nem nagyon figyeltem, csak azt vettem ki, hogy Nem csak mi leszünk élelmezésiek.

- Ezt a Bandi dolgot hagyjuk. - nyilallt belém újra, de aztán egy szempillantás alatt meg is feledkeztem az egészről... édesanyám elterelő hadművelete megtette a hatását.

- Hagyjuk. Arccal a terv felé lányom! Mert egy Kovács Zsófinak igenis legyenek tervei. De ne hároméves... - ölelt át kedélyesen. Aztán gyorsan a fülembe súgta: "Öreg nénédről se feledkezz meg! Neki is szerezni kéne már valakit.... Ugyebár, még ő sem volt férjnél!".

- Cö, cö... csak nem képzeli, hogy ebbe besegítek? De ha már itt tartunk... ki nem volt itt még férjnél? Hmmm....???

- Hát én! - nevette el magát anyám és a dolog ezzel el volt intézve. Attól fogva a bálra készültünk.

 

 

 

 
 

-

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jesabelle1.blog.hu/api/trackback/id/tr143021034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása